Hírek Fórumok Állás Levelezés Keresés  
 
Projektek
 
2005-02-25 - Projektek
• Corvin sétány
Májusban kezdik meg Józsefváros egyik legelhanyagoltabb részének felújítását. A negyed áttervezésében a Harvard Egyetem tizenhárom várostervező szakos hallgatója, illetve a Műegyetem 24 építész-mesterképző hallgatója is részt vesz.
>> folytatás
2005-02-14 - Projektek
• Újjáépül a Lónyay-villa
Ybl Miklós 1870-es terveihez igazodva, de a mai kor igényeinek megfelelően más belső térelosztással építik fel a II. világháborúban lebombázott Lónyay-villát. Az eredetileg háromszintes épületet két felszín alatti, de természetes megvilágítással rendelkező szinttel bővítik ki.
>> folytatás
2005-01-26 - Projektek
• Úszó hotelvárost terveznek a Dunára
Flotelnek keresztelték azt a több úszó szobából álló hotelt, amelyet a Duna fővárosi szakaszán terveznek megépíteni. A közel kétszáz különböző formájú és funkciójú egységből álló szálloda leginkább vízen lebegő buborékokra hasonlít.
>> folytatás
2005-01-24 - Projektek
• Szigorítják a martinsalakos házak felújításának feltételeit
Az Ózdi Kohászati Üzem 1986-tól kezdte el építkezési célra forgalmazni az acélgyártás melléktermékeként keletkező maritnsalakot, melynek kéntartalma magasabb a kohósalakénál, nedvesség hatására gázosodik, kitágul, porlad.
>> folytatás
2005-01-10 - Projektek
• Elkészült a Nemzeti Hangversenyterem
Elkészült a Művészetek Palotája. Az épület a Lágymányosi híd pesti oldalán, a Nemzeti Színház mellett kapott helyet. A hivatalos megnyitó március 14-én lesz, de januártól az érdeklődők már részt vehetnek a Nemzeti Hangversenyterem behangolásán.
>> folytatás
2004-12-13 - Projektek
• Felújítják a Lánchíd Palotát
Felújítják Budapesten a világörökségi területen álló, kiemelten védett műemlék épületet, a neoreneszánsz stílusú Lánchíd Palotát.
>> folytatás
2004-08-10 - Projektek
• Pályázat a Puskás-stadion felújítására
A Puskás-stadionPályázatot írt ki a GYISM az életveszélyes állapotban lévő Puskás-stadion és a környező létesítmények hasznosítására. A tervek szerint a felújított stadion körül szállodákkal, éttermekkel kiegészített sportközpontot hoznának létre.
>> folytatás
2004-07-26 - Projektek
• Tavasszal kezdődik a Mátyás-templom felújítása
A Mátyás-templomJövő év tavaszán megkezdődik a budavári Mátyás-templom felújítása, amely a tervek szerint legalább három évet vesz igénybe. A körülbelül 3,5 milliárd forintos költségvetésű beruházást teljes egészében az állam állja.
>> folytatás
2004-07-09 - Projektek
• Pálhalmán biogáz üzem építését tervezik
Közel ötezer háztartás villamosenergia ellátásához elegendő áramot állít majd elő a Pálhalmára tervezett biogáz üzem. A másfél milliárd forint költségvetésű beruházást a tervek szerint októberben kezdik meg.
>> folytatás
2004-06-23 - Projektek
• Megújul Miskolc belvárosa
MiskolcAláírták az együttműködési megállapodást Miskolc történelmi belvárosának, a bazártömb (Kazinczy u. - Régiposta u. - Szentpáli u. - Széchenyi u. által határolt terület) felújítására. A beruházáshoz a jövő év elején kezdenek hozzá.
>> folytatás
2004-02-06 - Kamarai élet • Társadalom • Projektek
• A Magyar Építész Kamara Területi Elnökök Testületének közleménye
A Magyar Építész Kamara Területi Elnökök Testületének (TET) hétvégi konferenciáján áttanulmányozták a kecskeméti Malom Center bevásárlóközpont tervezésével és engedélyezésével kapcsolatos eljárásokat és az alábbi állásfoglalást fogadták el:
>> folytatás
2004-02-04 - Projektek
• A Nokia bővíti komáromi gyárát
A Nokia több, mint ötvenmillió eurós beruházással bővíti komáromi telefongyárát, és a jelenlegi húszezer négyzetméteres gyártócsarnoka mellé egy újabb ugyanilyen méretűt épít.
>> folytatás
2004-02-02 - Projektek
• Felújítják a Vigadó Galériát
A Vigadó épületeA pesti Duna-part egyik meghatározó épülete a Vigadó. A mellette lévő egykori ORI-székház bontását februárban megkezdik, ezzel párhuzamosan a Vigadót felújítják. A felújítás érinti a Vigadó Galériát is, amely három évig csak részlegesen tart majd nyitva.
>> folytatás
2004-01-13 - Projektek
• Árpád kori falu feltárása Budaörs közelében
A Budapesti Történeti Múzeum folytatja a Budapest melletti Árpád kori falu -Kána- feltárását. Az ásatásra, illetve a leletmentési munkákra vonatkozó tervek már elkészültek.
>> folytatás
2004-01-11 - Projektek
• Felújítják a szombathelyi Savaria mozit
A szombathelyi Savaria moziA multiplex mozik megjelenésével az art mozik léte országszerte veszélybe került. A kulturális tárca tavaly pályázatott hirdetett meg az art mozik fejlesztésére, korszerűsítésére, hálózatbővítésére. A szombathelyi Savaria mozi ennek a pályázatnak a keretén belül kerül felújításra.
>> folytatás
2004-01-09 - Projektek
• Európa Nostra-díjra jelölték Szeged belvárosát
Európa Nostra-díjra jelölték Szeged felújított belvárosát. A díjat az Európai Unió által felkért bizottság ítéli oda az örökségvédelem területén kiemelkedő eredményt felmutató pályázóknak.
>> folytatás
2003-11-26 - Projektek
• Felújítják a gyulai várat
A gyulai várÉv elején a gyulai önkormányzat 300 millió forintot nyert a Miniszterelnöki Hivataltól a gyulai vár felújítására. A rekonstrukciós munkálatok a nyár elején elkezdődtek. A felújítás során rekonstruálják a várat, kialakítják a múzeumot, és az udvarban a várszínházat.
>> folytatás
2003-11-24 - Projektek
• Folytatódik a Millenniumi Városközpont kulturális tömbjének építése
A ferencvárosi önkormányzat és a kivitelező cég megállapodott, tovább épülhet a Millenniumi Városközpont kulturális tömbje.
>> folytatás
2003-11-19 - Projektek
• Tervek a váci főtér megújítására
Vác főtereElkészültek a tervek Vác barokk főterének felújítására. A megvalósításhoz szükséges összeget a város uniós pályázatokon kívánja megszerezni.
>> folytatás
2003-11-17 - Projektek
• Készülőben a Millenniumi Városközpont
A kultúrális tömb látványképeA dél-pesti Duna-parton, a Lágymányosi híd és a Nemzeti Színház közötti területen épül a Millenniumi Városközpont kulturális tömbje. A kulturális tömbben kap helyet a Ludwig Múzeum, a Hagyományok Háza és a Nemzeti Koncertterem.
>> folytatás
2003-10-27 - Projektek
• Pályázatot írtak ki a Zeneakadémia felújítására
A Zeneakadémia alapításának 100. évfordulójára, 2007-re tervezik az épület teljes felújításának befejezését. Az Oktatási Minisztérium és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem májusban írta ki a pályázatot a felújítási tervek elkészítésére, melyre hat építész kapott meghívást.
>> folytatás
2003-10-15 - Projektek
• Átalakítják a Király utcát
A főváros, a VI., és a VII. kerület összefogott a Király utca megújításában. A tervek szerint 2004 év végéig a Deák tér és a Nagymező utca közötti szakaszt zárják le a forgalom elöl, majd a későbbiekben uniós pályázati pénzek segítségével egészen a Városligetig felújítják az utcát.
>> folytatás
2003-08-21 - Projektek
• Filmművészeti múzeum épül a régi budai filmgyár helyén
A Gyetvai testvérek a régi budai filmgyár helyén épülő lakóparkjukban tervezik létrehozni az ország és egyben Közép-Európa első filmtörténeti múzeumát.
>> folytatás
2003-06-16 - Projektek
• A Mátyás-templom állapota egyre gyorsabban romlik
Mátyás-templomA közel 750 éves Mátyás-templom állapota egyre gyorsabban romlik. A főváros és a katolikus egyház megoldásokat keres a teljes felújítás költségeinek fedezésére. Nemrég a bejárat fölé helyeztek védőrácsot, nehogy egy lehulló cserép balesetet okozzon.
>> folytatás
2003-06-02 - Projektek
• Késik a 2-es metró felújítása
A 2-es metró vonala állapota az utóbbi években már rohamosan romlott, a szakemberek véleménye szerint, a nagy javítást már nem sokáig lehet halogatni, ezért a Fővárosi Közgyűlés márciusban úgy döntött a felújítást ebben az évben megkezdik.
>> folytatás
2003-05-28 - Projektek
• Új művelődési ház Nyírbátorban
A nyírbátori városháza mellett álló Szabadság mozi helyére tervezik az új kulturális és szórakoztató központot, melynek látványtervét már elkészítette Bán Ferenc Kossuth-díjas építész és csapata.
>> folytatás
2003-05-26 - Projektek
• Bővítik a szekszárdi könyvtárat
A szekszárdi megyei könyvtár az ország első olyan épülete volt, amelyet kifejezetten könyvtár céljából építettek. Az intézmény mára már kinőtte régi helyét, így a város vezetése keresi a legjobb megoldást.
>> folytatás
2003-05-22 - Projektek
• További felújítási és fejlesztési tervek a keszthelyi Festetics-kastélyban
A keszthelyi Helikon múzeum vezetése közel félmilliárd forintos fejlesztési, rekonstrukciós programot indított el. Jelenleg a legnépszerűbb kiállítások között tartják számon az iszlám országok kultúráit bemutató kiállítást, a trófea gyűjteményt és az Eiffel-pálmaház növényeit.
>> folytatás
2003-05-09 - Projektek
• A KÖH kezelésébe kerül a keszthelyi kastély
Teljes egészében a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal kezelésébe kerül vissza a keszthelyi Festetics-kastély.
>> folytatás
2003-04-16 - Projektek
• Barokk színház a Gödöllői Kastélymúzeumban
Gödöllői Királyi KastélyA Gödöllői Királyi Kastély déli szárnyában a felújítás során találtak rá hazánk egyetlen barokk színházának maradványaira. A felújítását elkezdték, várhatóan a nyár végén nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt.
>> folytatás
2003-04-14 - Projektek
• Regionális hulladéklerakót építenek a Hortobágyon
A Hortobágyi Nemzeti Parktól pár kilométerre, Tiszafüred határában építik meg azt a tíz hektáros Regionális hulladéklerakót, ahová 41 település hulladékát fogják 25 éven keresztül hordani.
>> folytatás
2003-04-02 - Projektek
• Úthálózat fejlesztési tervek
Áprilisban hagyja jóvá az NA Rt. közgyűlése a 2003-ra vonatkozó üzleti tervet, mely szerint idén 88 milliárd forintból gazdálkodhat a társaság.
>> folytatás
2003-03-31 - Projektek
• Nívódíjat kapott a nagyrákosi viadukt
A nagyrákosi völgyhíd kivitelezője, a Hídépítő Rt. kiemelkedő mérnöki és mélyépítési létesítményért építészeti nívódíjat kapott.
>> folytatás
2003-03-27 - Projektek
• Tervek a komáromi Duna-híd megvalósítására
Egy komáromi Duna-híd építését már évek óta tervezi mind a szlovák, mind a magyar kormány. Mivel egy új híd építése közel 10 milliárd forintba kerülne, a legújabb tervek szerint a meglévő vasúti hidat alakítják át úgy, hogy közúti forgalomra is alkalmas legyen.
>> folytatás
2003-03-19 - Projektek
• Ismét megnyílik az egykori Filmmúzeum
Március végén döntenek a Brodway mozi sorsáról. A már több mint 5 éve nem üzemelő egykori Filmmúzeumot új tulajdonosa továbbra is klasszikus moziként kíván üzemeltetni.
>> folytatás
2003-03-14 - Projektek
• Készülőben a Gellért téri díszkút
Készülőben a Gellért téri díszkútA tervek szerint március 31-én adják át a Dévényi Sándor Kossuth- és Ybl-díjas építész által tervezett Gellért téri díszkutat. Az ötlet nem új keletű, már a századforduló idejében is készítettek erre vonatkozó terveket.
>> folytatás
2003-03-10 - Projektek
• Felújítják a Fehérvári úti piacot
A tervek szerint szeptemberben vehetik birtokukba a kereskedők a felújított Fehérvári úti piacot. Az 1977-ben átadott piaci épület állaga már igen leromlott, a munkálatok megkezdése után derült ki, hogy az épület statikailag a vártnál rosszabb állapotban van.
>> folytatás
2003-03-06 - Projektek
• Jégcsarnok nyílik Káposztásmegyeren
A 2500 néző befogadóképességű káposztásmegyeri Astra Zeneca Jégcsarnok várhatóan júniusban nyitja meg kapuit. A fedett létesítmény állandó sportolási lehetőséget biztosít a profi és amatőr látogatók számára egyaránt.
>> folytatás
2003-03-03 - Projektek
• Felújítják a turai Schossberger-kastélyt
Tizenkét év után a napokban megkezdődött a turai Schossberger-kastély felújítása. Tavaly ősszel a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) 125 millió forintos örökségvédelmi bírságot szabott ki az tulajdonos cégre és elrendelte a helyreállítás megindítását.
>> folytatás
2003-02-23 - Projektek
• Fejlesztés előtt a Millenáris Park
Zöld sávot kívánnak kialakítani a Margit körút és a Marczibányi tér között, amely helyet adna egy modern üzleti, sport, kulturális és szabadidős központnak.
>> folytatás
2003-02-22 - Projektek
• Rendezvényközpont épül Pécs mellett
Új célt keresnek a Pécs melletti elhagyott ipartelep hasznosítására. A 3,2 milliárd forintosra tervezett beruházás egy sokoldalúan kihasználható rendezvényközpont építésére irányul. Itt kaphat állandó helyet többek között a Pécsi Ipari Vásár.
>> folytatás
2003-02-10 - Projektek
• Műjégpálya Heves megyében
Az ötezer lakosú Lőrinci ad helyet Heves megye első műjégpályájának.A mobil létesítmény 850 négyzetméter alapterületű, néhány nap alatt lebontható és összeszerelhető, így egyedülálló az országban.
>> folytatás
2003-02-03 - Nagyvilág • Projektek
• Gaudi terve is indul a tavaszi WTC-pályázaton
A 2001. szeptember 11-én lerombolt Világkereskedelmi Központ helyére már számos épületet terveztek, de egyik sem aratott osztatlan sikert. A tavaszi WTC-pályázaton Antoni Gaudi katalán építész 1908-ban rajzolt terve is indul, mely eddig elnyerte a New York-iak tetszését.
>> folytatás
2003-01-28 - Projektek
• Újabb terv a Nemzeti Színház amfiteátrumára
A Nemzeti Színház vezetősége félhivatalos megbeszélést tartott január 27-én, melynek témája a szabadtéri színpad beépítésének lehetősége.
>> folytatás
2003-01-16 - Gazdaság • Projektek
• Felújításra vár a Siklósi vár és csak vár, vár, vár
Siklós története egészen a római korig nyúlik vissza, ám régióvezető szerepe Trianon után megszűnt. A híres siklósi vár felújításával lehetővé válna, hogy ismét a térség gazdasági és kulturális központja legyen.
>> folytatás
2003-01-11 - Társadalom • Projektek
• Restaurálják a losonci Kossuth-szobrot
Egy meszesgödör mélyéből került elő az a két méter magas bronzszobor, amely szebb napjain Kossuth Lajos tiszteletére állt Losonc főterén. A losonci polgári kör a Szegeden élő Kligl Sándort kérte fel a szobor rehabilitálására.
>> folytatás
2002-11-30 - Projektek • Társadalom
• Kerttervezési és építési pályázat
A Magyar Építész Kamara táj- és kertépítészeti tagozata, a Szép kertek című folyóirat, valamint a Szent István Egyetem kert- és településépítészeti tanszéke az idén negyedszer hirdette meg országos kerttervezési és építési pályázatát.
>> folytatás
2002-11-01 - Oktatás • Projektek
• Fejlesztési tervek a Képzőművészeti Egyetemen
A Magyar Képzőművészeti Egyetem hosszútávú tervei között szerepel az intézmény területének növelése a Budapesti Bábszínház jelenlegi épületével és olyan új szakok létrehozása, mint az Építőművész Kar és az Art-design Szak.
>> folytatás
2002-10-15 - Projektek
• Épül a Fővárosi Levéltár
Angyalföld alakuló városközpontjában a múlt hét végén rakták le a Fővárosi Levéltár alapkövét. A Fővárosi Levéltár új épületét a tervek szerint 2003 őszén adják át.
>> folytatás
2002-10-08 - Projektek • Gazdaság • Társadalom
• Kezdetét veszi 2003-ban a 2-es metró felújítása
MetróElőreláthatóan 2003. nyarán kezdődik a 32 éve üzemelő 2-es metróvonal Déli pályaudvar és Örs vezér tere közötti szakaszának felújítása.
>> folytatás
2002-09-21 - Projektek
• Költözik a pécsi Csillagvizsgáló?
A planetárium már csak nyaranként fogad látogatókat. Az 1975-ben ez volt az országban az első, kőépületben elhelyezett planetárium, s az első években évente tíz-húszezer látogató is felkereste. Hazánkban hasonló jellegű intézmény Kecskeméten és Budapesten található.
>> folytatás
2002-09-18 - Nagyvilág • Projektek
• Cserkész a piramisban
Piramis RoverNational Geographic Channel szeptember 17-én élőben sugározta, amint egy robot indul Hufu fáraó 4500 évvel ezelőtt épített nagy piramisába. A piramisban két nagyobb terem van: a fáraó terme, ahol Hufu sírja volt és az alatta elhelyezkedő királyné terme. Ebből a teremből délre és északra nyíló kamrákból kivezető aknákat kővel eltorlaszolták. Ettől a vizsgálattól remélték a választ: miért van az akna lezárva és mi van a kőtömb mögött?
>> folytatás
2002-09-03 - Jog • Projektek
• Leállt a bontás a Citadella-teraszon
Egyelőre nem kell lebontania az építtetőnek a Citadella-teraszon létesített kávézót, mivel a Pesti Központi Kerületi Bíróság felfüggesztette a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) bontási határozatának végrehajtását. A hivatal fellebbezést nyújt be a Legfelsőbb Bíróságon.
>> folytatás
2002-08-26 - Projektek • Jog
• Megkezdőttek a bontási munkálatok a Citedella-teraszon
Az építtető önként megkezdte a Citadella melletti teraszkávézó lebontását, amely a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) folyamatos ellenőrzése mellett zajlik.
>> folytatás
2002-07-24 - Projektek • Gazdaság
• Új templom épül Szombathelyen
Szombathely-Szőllős Római Katolikus egyházközösségnek 4020 négyzetméteres területet ajándékozott Szombathely önkormányzata. Az erről szóló szerződést kedden írták alá.
>> folytatás
2002-07-10 - Projektek • Gazdaság
• Megkezdődött a Lánchíd karbantartása
A naponta mintegy 28 ezer gépkocsit áteresztő hidat a hosszú távú fejlesztések során városi gyaloghíddá akarják átalakítani. A 195 millió forintos beruházással várhatóan szeptember 15-ig készülnek el.
>> folytatás
2002-07-10 - Projektek • Társadalom
• Új sportcsarnok Szombathelyen
Minden igényt kielégítő, 35 ezer főt befogadó flexibilis, úgynevezett multifunkcionális sportkomplexum épül a vasi megyeszékhelyen.
>> folytatás
2002-02-20 - Társadalom • Projektek
• Betekintés a Nemzetibe
A napokban nyerhettek betekintést a sajtó munkatársai a Siklósi Mária által tervezett új Nemzeti Színház kulisszái mögé. Az épület stílusát jelentősen meghatározza a közepén található „kolosszeum motívum”, melyet körül vesz az épület többi eleme. A belsőt tekintve azonban, mintha egy kicsit sokszínű, sőt néhol a vendég számára egy kicsit rideg, idegen lenne.
>> folytatás
2002-01-25 - Projektek
• "Faltól-falig" felújítják a Bartók Béla utat Budapesten
Idén májusban megkezdődik és várhatóan októberre ér véget a XI. kerületi Bartók Béla út átépítése. Ez idő alatt az utat csak a tömegközlekedési járművek, valamint az ott lakók gépkocsijai vehetik igénybe.
>> folytatás
2001-11-10 - Projektek • Gazdaság
• Jövőre szebb lesz a fertődi kastély
Megkezdődtek a felújítási munkálatok a fertődi Esterházy-kastélyban. A kezelői jogot ez év májusától gyakorló Műemlékek Állami Gondnoksága (MÁG) ez évben 150 millió forintot fordíthat a legszükségesebb karbantartásra.
>> folytatás
2001-10-25 - Projektek • Gazdaság
• Asia Center
Egy gigantikus bevásárló központ van épülőben Budapesten. A fejlesztők szándéka szerint ez Kelet-Közép-Európa legnagyobb nagykereskedelmi, kiállítási és szórakoztató-központja lesz, mely nemcsak a környező országokból, hanem egész Európából vonzza a szakmai vásárlókat.
>> folytatás
2001-06-28 - Projektek • Gazdaság
• Mammut II. szeptemberre
Szeptember végére elkészül a Mammut második üteme.
>> folytatás
2001-06-18 - Projektek • Gazdaság
• Épül a Szolnok Plaza
Lerakták a Szolnok Plaza alapkövét, a tervezett nyitás még idén december.
>> folytatás
2001-05-31 - Projektek • Társadalom
• Esztergom : Helyén az első hiányzó hídelem
Ma emelték a helyére a Mária Valéria híd első új több, mint 100 méteres rácsostartóelemét
>> folytatás
2001-02-26 - Projektek
• Ferihegyi gyorsvasút
Elkészült annak a gyorsvasútnak a nyomvonalterve, amely a Ferihegyi repülőteret a Nyugati pályaudvarral köti majd össze. A Trigránit Rt. és a MÁV Rt. közös cége a beruházást még az év első felében elindítja.
>> folytatás
2001-02-23 - Projektek • Gazdaság
• Szálloda a Rendőrségi főhadiszállásból
Átadták Budapesten a Deák téri Meridien Szállót, melyet a volt ORFK épületéből átalakítottak át.
>> folytatás
2001-02-18 - Projektek
• Nemzeti már a tetőszinten
A szakmai körökben sok vitát kavart Siklós Mária tervezte Nemzeti Színház építkezése gőzerővel folyik, az épület elérkezett a tetőszintig.
>> folytatás
2001-02-14 - Projektek • Társadalom
• Szekszárdi Duna-híd start
A Duna vidéki szakaszán hosszú évtizedek után most először épülhet új helyen, új pilléreken egy teljesen új közúti híd.
>> folytatás
2001-02-12 - Projektek • Társadalom
• Három híd még az idén
Még ebben az évben átadják az új tiszugi hidat, befejezik a dunaföldvári híd felújjítását és újra összeköti a Duna két partját Esztergom és Párkány között a Mária Valéria híd.
>> folytatás