|
|
| 2004-03-22 - Nagyvilág |
| Földön járó toronyóra |
| Új helyen a zalaegerszegi toronyóra |
A zalaegerszegi Mária Magdolna plébániatemplom új toronyórát kapott, mely szerkezetét számítógép vezérli. A régi, mechanikus elven működő, százhetven éves toronyóra rudazata a templom felújításakor megsérült. |
A régi toronyórát két mester - Kancsal Miklós és Preisz József - újra működőképessé szeretné tenni és a harangtorony helyett Zalaegerszeg belvárosában kívánják felállítani.
A szerkezet hasonló elven működne, mint eredeti helyén, csak a súlyok helyét három méterrel a föld alatt alakítják ki, ezáltal a számlapok a járókelők szemmagasságában kerülhetnek.
Az ötlet elnyerte a város vezetésének tetszését, így a felújításhoz szükséges tízmillió forintos költséget a tervek szerint a város állná. A felújításhoz több magánszemély is hozzájárul majd. Többek között Szerdahelyi Károly építész vállalta az építmény terveinek elkészítését, Németh János keramikusművész pedig az óra számlapjainak elkészítésére tett ígéretet.
|
(e) |
Véleményét ossza meg olvasóinkkal!
|
|
|